top of page
  • Szerző képefmaltisk

I. Dömötör-napi Kamara Néptáncverseny Szegváron (2013.)


A szegvári Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola október 25-27 között, háromnapos, minősítést is adó néptáncversenyt rendezett a szegvári Művelődési Házban.

A versenyre Csongrád- és Békés megyéből közel 170 fiatal táncos érkezett kísérőkkel együtt, összesen 6 településről 12 csoport nevezett be.

A rendezvény megszervezését az oktatási intézmény által benyújtott, és a Nemzeti Tehetség Programon nyertes pályázat anyagi forrásai tették lehetővé.

Egy millió 300 ezer Ft-ot nyert a pályázat, ami magában foglalta a résztvevő csoportok, kísérők 2 napi szállását/ Fácános –Vendégház, Idősek Otthona, Castellum és Panzió, Ifjúsági Szálló, Csurgó Vendégház, Ágoston Jánosné / a teljes ellátást/ reggeli, ebéd, vacsora/, a zenekar költségét, és a programokat.

Az előkészületekben és a lebonyolításban Bernáth Ildikó intézményvezető, Ternainé Kovács Anna intézményvezető helyettes, Magyar Nóra néptánc pedagógus vettek részt, de besegítettek az iskola pedagógusai, dolgozói és a gyerekek szülei, nagyszülei is.

A versenyen résztvevő csoportok:

Tabán Iskola Szeged - Tündérrózsa, Szellőrózsa, Liliom csoportok – szakmai vezető: Szabóné Z. Nagy Dia

Bodzavirág csoport- Szeged - Balogh Zsolt

Kétegyháza- Kisbojtár csoport - Halmi Zoltán

Makó- Pipacs-Boróka és Gyöngyvirág csoportok - Tóthné Döme Mária és Tóth Endre

Tüdőlle csoport - Hódmezővásárhely, Péczely AMI - Kispéter Éva, Csókási Imre

Kiskaláris csoport - Domaszék- Kispéter Éva

Szegvár- Szarkaláb, Cinege, Margaréta csoportok - Magyar Nóra- viseletkészítő: Magyar Imréné

A három korcsoportban résztvevő együttesek kétszer tartottak bemutatót, aminek alapján értékelte táncukat a zsűri. Az eredményhirdetés egy gálaműsor keretében történt.


Eredmények a következők:

II. korcsoport (9-11 évesek) Aranyminősítés - Cinege csoport (Forray Máté Ált. Isk. és AMI, Szegvár) Ezüstminősítés - Szarkaláb csoport (Forray Máté Ált. Isk. és AMI, Szegvár) Bronzminősítés - Tündérrózsa - Liliom csoport (Tabán Általános Iskola és AMI, Szeged)

III. korcsoport (12-14 évesek) Aranyminősítés - Kisbojtár csoport (Kaláris Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kétegyháza) Ezüstminősítés - Tüdölle csoport (Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola, Hódmezővásárhely) Bronzminősítést - nem osztottak.

IV. korcsoport (14-18 évesek) Aranyminősítés - Kiskaláris csoport (Bálint Sándor Általános Iskola és AMI, Domaszék) Ezüstminősítés - Margaréta csoport (Forray Máté Általános Iskola és AMI, Szegvár) Bronzminősítést - nem osztottak.



A zsűri tagjai voltak:

Paluch Norbert, néptánc pedagógus, a szécsényi Palóc néptáncegyüttes vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere és Fülöp Ferenc díjas táncos.

Paluchné Percze Piroska Fülöp Ferenc díjas táncos, a Rimóci Hagyományőrző Együttes tagja.

Vaszkó János, néptánc pedagógus, kétszeres Aranysarkantyús táncos. A békéscsabai Balassi Néptáncegyüttes tagja, a békéscsabai Hétpróbás Néptánciskola oktatója.

Tyukászné Balázs Katalin Arany Kóta díjas népdalénekes, a Csongrád megyei népdaléneklési versenyek állandó zsűritagja. A napokban, október 23-án vehette át Csongrád város Közművelődési díját.

A fesztiválon Tormási Elek és Barátai zenéltek:

Tormási Elek - hegedűn Szabó János - brácsán Lovászi András - cimbalmon, klarinéton Inokai Győző - bőgőn, tekerőn közreműködött.



Pénteken és szombaton a versenyek után jó hangulatú táncházakat tartottak, ahol szombaton egy „sudridrom”  versenyt  is, amelyre 70-en neveztek be. A végső győzelmet szegváriak nyerték:

1. Morvai Zsanett,

2. Szenczi Anna,

3. Szűcs Ábel.

Támogatók voltak:

-         Emberi Erőforrások Minisztériuma- Nemzeti Tehetség Program

-         Egyesített Közművelődési és Muzeális Intézmény

-         szegvári szülők, nagyszülők

-         Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

-         Gyenes Kft

-         Virág-Mánia

-         Dél-Kertész

-         Hunor Coop

-         Falufejlesztő és Üzemeltető Kft

-         Dobbantó néptáncegyüttes

-         Magyar Imre- Magyar Imréné

-         Délvilág

-         Kurca TV

-         Berkecz Miklós

-         Pa-Szent KFT

-         Polgárőrség

-         Szötyke tánccsoport

-         Família Divatüzlet- Szentes

-         Muzsik József

Kísérő programok között szerepelt: kézműves foglalkozás, múzeumlátogatás is.

Nagyon színvonalas, jó hangulatú koreográfiákat láthatott a közönség.

A gyerekek élményekben gazdagon tértek haza.

Köszönjük a fellépő csoportok, segítők, zsűri, zenekar, szülők munkáját.

Reméljük, jövőre is megrendezésre kerül a II. Dömötör-napi Kamara Néptánc verseny.

 Addig is jó munkát és sok sikert kívánunk a táncosoknak és a felkészítőknek!

Lukács Istvánné



41 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
logouj.png
bottom of page