top of page
  • Szerző képefmaltisk

Lovas tábor (2015.)

Lovas táborunk 2015. június 29. és  július 1. között került megrendezésre a TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0400 pályázat keretében.

A programelem végrehajtásához előkészítésként tájékoztató szülői értekezletet tartottunk a szülőknek. Az utazás napján fogadtuk a diákokat és szüleiket a buszmegállóban, ellenőriztük a létszámot, a gyerekek felszerelését.

Szálláshelyünkön kulturált szobákban kaptunk elhelyezést, mindenki barátaival közösen tölthette a pihenés óráit. Étkezéseknél a napos csoportok segítették a terítési és előkészítő feladatokat, amit szívesen végeztek a gyerekek. A lovaglásokhoz való előkészületekbe is aktívan be kellett kapcsolódni, minek kapcsán jártasságot szerezhettek az istálló körüli munkákban. Már az első lovaglás alkalmával tanúbizonyságot kellett adni bátorságukról, ügyességükről, hevederben elengedett kézzel is kellett egyensúlyozni a lovak hátán. A foglalkozások közötti időben hasznos szabadidő eltöltésként activity játékot, számháborút játszottunk, szalonnát sütöttünk, dramatizáltunk. A harmadik nap végére mindenki megtanult önállóan nyeregben ülni, futószár nélkül sétálni, de a legügyesebbek elsajátították az ügetést is. Az élmények tudatosítására beszélgettünk a gyerekekkel az utolsó közös esténken, felelevenítettük a legemlékezetesebb eseményeket, vicces helyzeteket.

        Szegvár, 2015. július 3.

                                                                                   Vass Tibor és Németh Tamás

4 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
logouj.png
bottom of page